Kövesd a blogot!

A nagy sminkteszt – avagy mit tesz egy jó smink

Mivel tanácsadásokon az ideális sminkszínekről is beszélünk, és nem győzöm hangsúlyozni mennyit jelent a megfelelő színek megválasztása; nos innen jött az ötlet, hogy magamon demonstrálom mit tesz egy rossz és egy jó smink. Éppen ezért összefogtunk Nemes Zita sminkessel és játszottunk kicsit a színekkel. Fontos, hogy Zita mindkét sminket technikailag ugyanúgy helyesen készítette el, és szándékosan viselem ugyanazt a fehér blúzt, hogy jobban össze lehessen hasonlítani a végeredményt. Személyes tapasztalataim alapján a legrosszabb, amit tehetek magammal, az az, ha bronzos-arany-barna árnyalatokat használok. Élénk tél típusként egyértelműen mindennek a jeges-grafitos-ezüstös színe áll jól, attól lesz valóban üde a sminkem, hiába adott az egyébként meleg tónusú zöldesbarna szemem. Tulajdonképpen a meleg szemszínem miatt nyúlnának a sminkesek is sokszor az őszi színekhez, és én anno még ajándékba is kaptam az egyik nagy márkának a zöld szemszínre javasolt palettáját, ami csupa-csupa meleg és tört árnyalatot, többek között padlizsános-barnát és khakit tartalmaz. Itt a magyarázat miért nem szabad pusztán a szemünk színéhez megválasztani a sminkünk alapszíneit, hiszen mindig a színtípusunk adja meg az elsődleges kereteket.

No de lássuk, mit vállaltam be 😀 Hogyan is festenek rajtam a legelőnytelenebb színek: aranybarna a szememre, bronzosító az orcákra és egy sötétbordó-barnás rúzs. Körülbelül 10 évvel nézek ki idősebbnek, fáradtnak és furcsának, arról nem is beszélve, hogy a tükörbe nézve megijedtem saját magamtól. Élőben még sokkolóbb volt a látvány, és muszáj hozzátennem, hogy a hófehér blúz még javított is egy keveset az összképen!

_B1A8906j

 

Következzen a jó smink! Zita a szemem zöldjének kiemelésére ezüstös lila árnyalatot használt (egy barnás padlizsánnal ugyanúgy lehetne “zöldíteni” a szememet, azzal a különbséggel, hogy attól az arcom összességében nagyon fáradt lenne). Ennyit számít, hogy egy színnek melyik árnyalatához nyúlunk. Az arcomra ezúttal üde pink pirosító és élénk rózsaszín rúzs került. Bár a mindennapokban én is nagyon ritkán használok színeket a szememre, egy ilyen kombináció nagyon látványos és üde tud lenni egyszerre.

_B1A8947j

 

Összevágtam a kettőt, nézzük egymás mellett, azt hiszem a különbség önmagáért beszél!

IMG_3393

 

A két smink közötti látványos különbség mutatja, miért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb sminkszíneket.

Éppen ezért összefogtunk Zitával és egész napos női programra invitálunk: SZÍN-STÍLUS és SMINK workshopot szervezünk, ahol tőlem megtudod milyen színekben vagy a legszebb, milyen szabásvonalakat érdemes keresned, hogy a legjobb formádat hozd, majd Zita készít számodra egy gyönyörű nappali sminket, továbbá személyre szabott sminkelési tanácsokkal lát el. A workshopokra az alábbi linken tudsz jelentkezni:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeGhKnCIxwKVxgJn-BYosuGgJeW6ZQGtTk85IrloVAiCucMzw/viewform

Várunk szeretettel!

_B1A8924j

 

***

Címkék

Írjon hozzászólást vagy válaszoljon kommentre