Kövesd a blogot!

Te tudod melyik színtípusba tartozol?

Sokaktól kaptam olyan visszajelzést, miszerint nincsenek pontosan tisztában a színtípus-meghatározás fogalmával, illetve azzal, hogy mire is jó ez az egész. Így úgy gondolom, fontos erről beszélni egy bejegyzés erejéig.

Elmesélem, hogy én mikor és hogyan találkoztam ezzel az elmélettel. Egyszer szőke vagyok, egyszer barna, aki ismer régóta, az jól tudja ezt…Jópár éve történt, hogy egy fodrásztól (hogy ki volt az, azt most ne firtassuk..)- akihez akkor mentem először, és azt hiszem utoljára is- azt kértem, hogy fessen nekem egy szép barna árnyalatot. Azt viszont nem mondtam neki, hogy milyen tónusú legyen az az árnyalat (értsd hideg-meleg), csak a szín mélységét beszéltük meg. El is készült a frizura, de valahogy nem tudtam megbékélni vele. Maga a szín csodaszép volt, csak nem az én fejemen…:-) Sminkkel még csak-csak elment, de anélkül…huh…azt éreztem valami nagyon nem stimmel, mármint ami az összhatást illeti a arcbőrömmel és a szememmel…..akkor kezdtem el kutakodni, utána akartam járni, hogy mi lehet a disszonancia oka, amit láttam ugyan, de nem tudtam mégsem megfogalmazni. A jó öreg Google ugye a barátunk, és hosszas utánaolvasás után rájöttem, hogy mi is volt a probléma. Nos, az, hogy ami az én színeimet illeti, én hideg színtípusba tartozom: eredetileg világos hamvas barna (én inkább sokszor szürkének látom) a hajam, kékes-rózsás árnyalatú a bőröm; ehhez pedig a fodrász festett nekem egy meleg tónusú, gesztenyebarna árnyalatot…tehát nem önmagával a barna színnel volt a gond, hanem annak árnyalatával. Ugyanis a meleg tónusú hajszíntől konkrétan sárga lett a fejem!!! A testi-lelki nyugalmatok megőrzése érdekében nem mellékelek fotót erről a merényletről 🙂

A kis intermezzo után a lényegre is térek: a természet mindannyiunkat szép összhanggal rakott össze. És ez az, amiben durván beleavatkozni nem érdemes, mert ilyenkor “sárgulunk” vagy “szürkülünk” be…Vagyis, a természetes hajszínünk, bőrszínünk és szemszínünk alapján 4 nagy csoportba, úgynevezett évszaktípusba vagyok besorolhatóak. Ezt a 4 csoportot még tovább lehet bontani, így összesen 12 altípust kapunk. De foglalkozzunk első körben csak a 4 típussal: ezek a tavasz, nyár, ősz és a tél elnevezést kapták; a tavasz és az ősz meleg típusok, míg a nyár és a tél hidegek. A színek világossága szerint a két világos típus a tavasz és a nyár, a két sötét pedig az ősz és a tél.

Összefoglalva tehát:

A tavasz típus világos színtípus, élénk, meleg színekkel, színpalettája :

spring

A nyár típus világos színtípus, de hideg, és tört színekkel, színpalettája:

summer

Az ősz típus sötét színtípus, tört, meleg színekkel, színpalettája:

autumn

Végül a tél típus sötét színtípus, élénk, hideg színekkel, színpalettája:

winter3

Azt, hogy a megjelenésünk alapján melyik típusba tartozunk színkendők segítségével tudjuk megállapítani. A besorolás nemcsak a hajfestés miatt fontos, hanem amiatt is, mert kapunk ezáltal egy útmutatót arról, hogy milyen színeket érdemes az arcunk közelében viselni.  Biztosan megfigyelted már Te is magadon, hogy egy bizonyos ruhát viselve jóval több bókot kaptál, néha pedig alig vártad, hogy hazaérj, mert nem érezted jól magad a bőrödben. Nos, elárulom, ez azért van, mert ha jól kiválasztott színeket viselünk az arcunk ragyog, életre kel, szemünk csillog, megjelenésünk összességében üdévé és kiegyensúlyozottá válik. Ha viszont nem a színtípusodnak megfelelő színeket viseled, akkor az arcod besárgul, beszürkül, karikásak lesznek a szemeid, és még a nem lézető bőrhibáid is megjelennek…Ha szeretnéd Te is tudni melyek azok a színek, színtónusok, melyeket viselve gyönyörű leszel, várlak szeretettel egy tanácsadásra!

Az évszaktípusokat ígérem részletesen is bemutatom majd. 🙂

Címkék

Írjon hozzászólást vagy válaszoljon kommentre

  1. anna szerint:

    Szia! Szerinted van olyan, hogy ugyanannyira vagyok nyár típus és tavasz színekben?

    • angelaragany szerint:

      Szia Anna!Vagy nyár (hideg és világos), vagy tavasz (meleg és világos)típus vagy, egyszerre a kettő nem lehet. Pontosan amiatt mert alapvető különbség, hogy az egyik hideg, a másik pedig meleg színtípus. Ha úgy érzed a világos színek állnak jól, akkor valóban valamelyik lehetsz a kettő közül. A főtípus meghatározása a fontosabb, és ha az megvan, akkor tudjuk tovább bontani, hogy melyik alcsoportba tartozol, tehát pl. nyár-tavasz típusba, ami azt jelenti, hogy a alapvetően a nyár típus színei állnak jól és néhány további világos és jellemzően pasztell szín még a tavasz színeiből. Üdv, angéla